BRASSAÏ – Brassó, 1899. 09.09.

"Párizs szeme" — így nevezte barátja, Henry Miller amerikai író a Brassai néven világhírűvé vált fotóművészt, ifj. Halász Gyulát, aki Brassóban született 1899. szeptember 9-én. Iskoláit szülővárosában kezdi, a Főreál Gimnáziumban érettségizik, majd Budapesten és Berlinben folytatja tanulmányait. Képzőművész, festő szeretne lenni. 1924 februárjában végleg Párizsba költözik. Zsebében továbbra is ott a Brassói Lapok újságíró-igazolványa. Magyar nyelvű cikkeket küldött az elcsatolt szlovák, román és jugoszláv területek magyar lapjainak. Cikkeit, beszámolóit a Brassói Lapok, Napkelet, Keleti Újság és Periszkop közölte. Újságíró volt, karikaturista, sőt az 1924-es párizsi olimpiáról sporttudósításokat is küldött. 1926-ban ismerte meg André Kertészt, akit több fotós útjára is elkísért, sokat tanulva tőle. Bár Kertész már ekkor biztatta a fényképezésre, Brassai valójában csak 1929-től fotografált. „Harmincéves koromig azt sem tudtam, mi a fényképezőgép. –S akkor miért jutott eszedbe? –Mert nem fértek már el bennem a képek, annyit szedtem magamba, főleg az éjszakai csavargásaim alatt” – mondta egy beszélgetés során Illyés Gyulának. Egy kölcsönbe kapott, egyszerű amatőrgéppel kezdett dolgozni. Eleinte a leghétköznapibb tárgyakat fotózta, 1930-ban pedig az éjszakai Párizst kezdte fényképezni. Éjszakai útjainak eredményeképpen 1932. december 2-án, Paul Morand előszavával megjelent a Paris de nuit. A nagy sikert aratott Éjszakai Párizs után hamarosan összeállította a Titkos Párizs (Le Paris secret des années 30) című könyvet is. Az Éjszakai Párizs címlapján már a Brassaï név áll, ifj. Halász Gyula 1931 végén vette fel szülővárosa, Brassó nevét. „Halász Gyulának ismertünk meg. Festőnek. Hogy lettél Brassai?” – kérdezte tőle Illyés. „A családi nevemet, a Halászt akartam halhatatlanítani: a festményeimmel, tisztán. A Brassai név a kenyérkeresethez kellett, a fényképek szignálásához. A kettőt kezdetben kényesen elválasztottam.” 1933-ban rendezték első fotókiállítását Londonban. A második világháború alatt behívót kapott a román hadseregbe, de úgy döntött, Párizsban marad. Mivel nem fényképezhetett, újra rajzolni kezdett. 1943-ban pedig Bistro Tabac címen könyvet írt a megszállt város abszurd életéről. Megörökítette Párizs felszabadítását. Fiatalabb öccse a román hadsereg katonájaként nyomtalanul eltűnt az orosz fronton. Valószínűleg ez várt volna rá is. A háború után új műfajjal ismerkedik, Jacques Prévert szövegkönyve és az ugyancsak magyar Joseph Kozma zenéje nyomán készült Le Rendez-vous című balett díszleteit tervezi. Két év múlva felveszi a francia állampolgárságot, rá egy évre pedig megnősül. Az 1952-es mozgalmas év Brassai életében. Meghal az édesanyja, megrendezik első franciaországi önálló kiállítását a Musée Stanislas-ban, és megjelenik meg az első könyv, amit róla írtak. A párizsi állatkertben forgatott filmje a cannes-i fesztiválon 1956-ban elnyeri a legeredetibb film díját. 1965-ben tanúságát adja, hogy nem hálátlan, nem felejt. Az 1938-ban elhunyt festőbarát, Tihanyi Lajos hagyatékát Bölöni Györggyel és Jacques de la Fregonniere-rel összegyűjtik és átadják a magyar államnak. Élete ekkor már rég a sikeres művészé. Munkásságát a francia állam a Becsületrenddel honorálta 1976-ban. Munkássága ugyanazt a korszakot tükrözi, amelyet Picasso, Léger, Man Ray, Pierre Reverdy, André Breton, illetve Tihanyi, Mattis-Teutsch, Berény Róbert, Pór Bertalan és mások neve fémjelez, s amelyből a modern művészet kibontakozott a huszadik század derekán. Ahogyan a jóbarát, Henry Miller írja róla: "Brassai rendelkezik azzal a ritka tulajdonsággal, amely csak igen kevés művésznek adatott meg: a normális látással. Nincs szüksége arra, hogy a látványt torzítsa, átgyúrja, hazug vagy túlzó módon láttassa. Egy jottányit sem kell változtatnia az élő világ elrendezésén; úgy látja a világot, amilyen, és nem másképp — tehát természetesen és magától értetődően... Egyforma türelemmel és érdeklődéssel veszi szemügyre a repedést a falban, vagy egy város panorámáját. Mert Brassai maga a szem — az élő, eleven tekintet.

1984. július 8-án hunyt el, a Franciaországhoz tartozó Eze, Alpes-Maritimes-en.

Forrás:

1. Kincses Károly: Fotográfusok – made in Hungary. Akik elmentek / Akik ittmaradtak Magyar Fotográfiai Múzeum – Federico Motta Editore, 1998. 19–21.
2. Lendvay Éva: Brassaï centenárium 1999